Sajtóközlemények


A magyarországi autóbuszgyártás akár háromezer munkahely megteremtését illetve megőrzését teszi lehetővé
Hazánk egyedülálló, világszínvonalú tudásbázissal rendelkezik

Budapest, 2012. február 23. – A NABI Gyártó és Kereskedelmi Kft üdvözli a Nemzetgazdasági Minisztérium múlt hét végén nyilvánosságra került előterjesztésének megállapítását, mely szerint a külföldről, központi támogatással beszerezett autóbusz még harmadával olcsóbb beszerezés esetén is többe kerül a magyar államnak, mintha az ugyanolyan paraméterű, komfortfokozatú autóbuszt magyar gyártótól rendelné meg. A NABI Sirius autóbuszcsalád kifejlesztése és gyártása kapcsán a magyar gyártó pontos számításokat végzett, amelyek hitelesen támasztják alá a minisztériumi javaslat megállapításait.

A magyar közösségi közlekedésben jelenleg alkalmazott autóbuszok fenntartása – beleértve a BKV illetve a Volán társaságok flottáit – igen magas, 15 évet meghaladó átlagéletkoruk és műszaki állapotuk miatt két-háromszoros költséget jelent modern megbízható járművek alkalmazásával szemben. Emellett az elöregedett buszok környezetszennyezése, koromkibocsátása 90%-kal magasabb, mint új környezetbarát motorokkal szerelt társaiké.
A Budapesten és Kaposvárott autóbuszgyártó üzemeket működtető NABI számításai alapján egy hazai autóbusz gyártása évente 3-4 munkahelyet érint (az autóbuszgyártói, beszállítói oldalon, és a kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtó külső szolgáltatóknál) így 500 darab új, hazai autóbusz beszerzése mintegy kétezer főnek biztosít munkalehetőséget a magyar autóbusziparban, míg közvetve további ezer embernek jelent megélhetést. Emellett direkt bevételeket eredményez a költségvetésnek, a NABI tapasztalatai, illetve iparági információk alapján a magyar autóbuszok vételárának 16-18%-a közvetlenül megjelenik az államkasszában adó és egyéb bevételek formájában. Így a magyar közlekedési társaságoknak még akkor is érdemesebb hazai gyártású autóbuszt választani, ha bizonyos külföldön gyártott típusok vételára harmada a magyar autóbuszokénak.

Hazánk egyedülálló tudásbázissal rendelkezik
A hazai fejlesztés és gyártás fontos eleme a tudásalapú társadalomra alapozó elképzeléseknek. A magyar autóbusz-ipari szakemberek a mai napig a világ élvonalába tartoznak, azonban közülük sokan sajnos már így is külföldön találtak munkát, és félő, hogy a szürkeállomány elvándorlása folyatódna a hazai autóbuszipar nélkül.  „Jelenleg az autóbusziparban is változások zajlanak, új, alternatív hajtások jelennek meg, koncepciók változnak. Ilyen piaci környezetben a rugalmasan reagáló, fejleszteni képes kis gyártók is be tudnak törni az európai piacra.  Ezen a téren Magyarország még mindig jó adottságokkal rendelkezik, amelyeket a legfőbb ideje kihasználni” – vallja Baranyai Ferenc, a NABI ügyvezető igazgatója.

A NABI-ról
A NABI Magyarország legnagyobb, illetve a világ egyik vezető tömegközlekedési autóbusz gyártója. Az 1992-ben alapított vállalat gyökerei a hetvenes évekig nyúlnak vissza. A NABI Magyarországon belül Kaposváron és Budapesten működtet busz karosszéria-gyártó és összeszerelő üzemeket. A NABI terméke a világon egyedülálló, SCRIMP technológiával készülő könnyűszerkezetes autóbusz, a CompoBus. A NABI buszai a hagyományos dízel erőforrás mellett a környezetbarát gázüzemű (CNG, LNG) motorokkal, valamint hibrid meghajtással egyaránt elérhetőek.    Folyamatos fejlesztéseinek, innovatív működésének köszönhetően a NABI közel 20 éves fennállása óta több mint 8000 autóbuszt értékesített.


További információ:

Héjj Demeter
Marketing és értékesítési vezető
e-mail: hejj.demeter@nabi.hu
Tel.: +36-30-998-72-52




Újraindítja az autóbuszgyártást kaposvári üzemében a NABI


Los Angeles közlekedési vállalata 150 kompozit autóbusztest gyártását rendelte meg

Kaposvár, 2012. január 30. –  Március elején újraindul a gyártás a NABI autóbuszgyár kaposvári üzemében, ugyanis a kaliforniai Los Angeles közlekedési vállalata újabb, 150 darabos megrendelést hív le a NABI-val 2008-ban megkötött keretszerződésből. A nagy volumenű megrendelésnek köszönhetően az üzem a teljes kapacitás elérését követően mintegy 200 főnek biztosít munkát. A NABI örömmel fogadta az amerikai nagyváros megrendelését, ugyanakkor reméli, hogy hamarosan a magyarországi közlekedési vállalatok megrendelései is hozzájárulnak a hazai munkahelyek megteremtéséhez és megőrzéséhez.

A 2011-es év derekán Kalifornia állam pénzügyi nehézségei miatt Los Angeles szüneteltette autóbuszflottájának megújítását, ezért a NABI a kaposvári üzem termelésének felfüggesztésére kényszerült. Az amerikai nagyváros az idei év elején azonban forrásokhoz jutva tovább folytatja tömegközlekedési rendszerének fejlesztését, és ismét a világon egyedülálló NABI CompoBus® autóbuszok mellett tette le voksát. Az amerikai fél elégedettségét jól mutatja, hogy immár negyedik alkalommal él opciós megrendeléseinek lehívásával. Ezzel együtt már összesen közel kétezer kompozit, valamint a cég budapesti üzemében készülő acélvázas NABI autóbuszt működtet a Los Angeles-i közlekedési vállalat. A most megrendelt autóbuszok 45 láb (azaz 13,7 méter) hosszúak lesznek, és városi - elővárosi viszonylatban teljesítenek majd szolgálatot.

A világon egyedülálló gyáregység
A NABI kaposvári üzemében készül a világ egyetlen teljesen kompozit vázszerkezetű autóbusza, a NABI CompoBus®. A kaposvári üzem alapkövét zöldmezős beruházás keretében 2000-ben tették le, és 2002-ben indult meg a különleges, és rendkívül üzemanyag-takarékos autóbuszok gyártása. A NABI eddig több mint 5 milliárd forintot fordított a kaposvári üzem elindítására, és különböző fejlesztésekre, melyek eredményeképp több mint 500 kompozit autóbusz-karosszériát gyártott és szállított le megrendelőinek. A kaposvári üzem tartós és sikeres működésének érdekében a NABI további típusfejlesztéseket valósított meg 2011 során.

További fejlesztésekkel a magyar piacra
A NABI Budapesten működő üzeme bemutatta, és sorozatgyártásra előkészítette új NABI Sirius típuscsalád két tagját, a városi, illetve a helyközi autóbuszt. A NABI Sirius az európai típusbizonyítvány birtokában mind a magyar, mind az európai előírásoknak tökéletesen megfelel, sajnos egyelőre azonban az amerikai megrendeléseknek köszönhető az, hogy a cég hazánkban több száz főt tud foglalkoztatni autóbuszgyártó üzemeiben. A járműcsalád tagjai nagy sikerrel vettek részt országos teszt körúton, amely során a hazai közlekedési társaságok, és a magyar utazóközönség is megismerhette az új magyar autóbuszt. A NABI Sirius egyedi formaterve, magas fokú strapabírósága mellett környezetvédelem tekintetében is kiemelkedő adottságokkal bír: a járművekbe szerelt 7 literes dízelmotor az EU5-ös normát túlteljesítő EEV besorolásnak is megfelel adalékanyag nélkül, amely csak várhatóan csak 2013-tól lesz kötelező az Európai Unió területén.


A NABI-ról
A NABI hazánk legnagyobb, a világ egyik vezető tömegközlekedési autóbusz gyártója. Az 1992-ben alapított vállalat gyökerei a hetvenes évekig nyúlnak vissza. A NABI Magyarországon belül Kaposváron és Budapesten működtet busz karosszéria-gyártó és összeszerelő üzemeket. A NABI terméke a világon egyedülálló, SCRIMP technológiával készülő könnyűszerkezetes autóbusz, a CompoBus®. A NABI buszai a hagyományos dízel erőforrás mellett a környezetbarát gázüzemű (CNG, LNG) motorokkal, valamint hibrid meghajtással egyaránt elérhetőek.   


További információ:
Kovács-Gajdács János
Sajtókapcsolat
e-mail: janos.kovacs@oneonone.hu
Tel.: +36-70-316-42-38
 

 
Bemutatkozott a NABI Sirius elővárosi autóbusz

A NABI Sirius járműcsalád következő tagja a magyar piac kihívásaira ad méltó választ

Budapest, 2011. augusztus 4.– Ünnepélyes keretek között mutatták be a NABI Kft. budapesti üzemének csarnokában a NABI Sirius autóbusz-család második tagját, amelyet a cég az elővárosi és helyközi vonalakra tervezett. Az elsősorban a magyar piacra szánt elővárosi kocsi a NABI közel egy éves fejlesztőmunkájának eredménye. A sorozatgyártásra előkészített gépjárműcsalád második tagja a Kapos Volánnál teljesít majd szolgálatot.

A magyar autóbusz-piac kihívásait szem előtt tartva folytatta járműfejlesztését a NABI, melynek eredménye a napjaink minden modern igényét kielégíteni képes Sirius típuscsalád második tagja. Az új kocsi fejlesztése során a NABI mérnöki gárdája figyelembe vette az első, városi NABI Sirius magyarországi tesztelései során szerzett tapasztalatokat, és visszajelzéseket mind a járművezetők, mind az utasok részéről. Ezek alapján egy még inkább a hazai igényekre szabott, ugyanakkor világszínvonalú jármű gördült ki a legnagyobb  magyarországi autóbusz-gyártó fővárosi üzemcsarnokából.

Nemzetközi tapasztalatokkal a magyar piacra

A korábban mintegy 2,5 millió USA dolláros fejlesztésű, az amerikai piacon átütő sikereket aratott NABI BRT formatervét és konstrukciós alapjait felhasználva, összesen közel egy éves fejlesztési időszakot követően született meg a NABI Sirius elővárosi kocsija. A NABI Sirius autóbuszcsalád moduláris felépítésének köszönhetően az összes európai piaci, így a magyar igényeket is teljesíteni tudja. Az alap konstrukció kialakítása lehetővé teszi, hogy a már bemutatott városi, illetve a most debütáló elővárosi-helyközi járművek mellett szóló- vagy csuklós autóbuszt, trolibuszt, gáz, vagy akár hidrogénhajtású variációt is elkészítsenek belőle. A modularitás abból a szempontból is előnyös, hogy ha egy üzemeltető többfajta autóbuszt választ a családból, akkor nem kell különböző alkatrészeket vásárolni buszonként, hiszen a beépíthető elemek nagy része megegyezik. A NABI Sirius család második tagja készen áll a sorozatgyártásra.

Tovább hódít a forradalmi magyar formaterv

A bemutatott autóbusz 12,68 méter hosszú, 95 utas szállítására alkalmas, és kialakításának köszönhetően leginkább elővárosi, illetve helyközi viszonylatban közlekedhet majd. A fejlesztését, építését és kiszerelését is a NABI hazai szakembergárdája végezte. A NABI Sirius tervezése során a vállalat igyekezett azt a forradalmi, - szintén magyar -, formatervet követni, amelyet az Amerikába szállított buszok esetében már használ. A gyártó célja autóbuszaival felkelteni az utasok és városlakók érdeklődését, amit a Sirius városi kocsival már sikerült elérni. A típuscsalád első tagját az országos tesztek során az utazóközönség a „mosolygós busz” becenévvel illette, és kivétel nélkül minden hazai nagyvárosban dicsérték egyedi formatervét, vonzó megjelenését.

Az Egyesült Államokban több NABI autóbuszt üzemeltető közlekedési társaság is a magyar mérnökök által tervezett autóbusszal népszerűsíti a tömegközlekedés nyújtotta előnyöket. A NABI Sirius nem csupán külső megjelenésében, hanem biztonsági szempontból is kiemelkedő, acélvázas szerkezetének köszönhetően fokozottan strapabíró jármű. Emellett környezetvédelem és gazdaságosság tekintetében is kiemelkedő adottságokkal bír: az MAN alváz alakalmázásával az összehangolt hajtáslánc kedvez a fogyasztásnak, és a korszerű MAN dízelmotor az EU5-ös normát túlteljesítő EEV besorolásnak is megfelel adalékanyag nélkül, amely csak várhatóan csak 2013-tól lesz kötelező az Unió területén.

Tovább folytatódik a típuscsalád-fejlesztés

Több éves kihagyás után a magyarországi piacra újabb autóbuszt fejlesztett legnagyobb hazai autóbusz-gyártó, a NABI. A cég az elmúlt években elsősorban amerikai városok megrendelésére, exportra gyártott  gépjárműveket. A nemzetközi piacon méltán elismert NABI korábban már tervezett és értékesített autóbuszokat a hazai piacra is, azonban a megrendelés-állomány túlnyomó része a tengerentúlról érkezett. Az elmúlt közel két évtized során több mint 8000 darab autóbuszt szállított az Egyesült Államok közlekedési vállalatainak, többek között Florida, Kalifornia és New Jersey államokban szolgálnak a NABI buszai. Az amerikai sikerekre, és a nemzetközi tapasztalatokra alapozva a magyar vezetés felismerte a hazai buszpiacban rejlő lehetőségeket, és úgy döntött, hogy visszatérne járműveivel Magyarországra. Köztudott, hogy a hazai buszállomány cseréje igencsak időszerű: jelenleg megközelítőleg 10 000 autóbusz szállít utasokat hazánkban, ezek 67 %-ban 10 évnél, 30 %-ban 20 évnél idősebbek. Az elkövetkezendő három évben éppen ezért várhatóan közel 3000 járművet cserélhetnek le a szolgáltatók országos szinten.

„Újabb fontos lépést tettünk a magyarországi termékportfóliónk bővítése terén. Célunk a NABI Siriusszal, hogy az amerikai sikerek után Magyarországon is a mi buszaink szállítsák az utasokat. A városi kocsi sikereire alapozva úgy gondolom, kiemelkedő minőségű, az európai normákat messzemenően teljesítő autóbuszt készítettünk el a munkatársaink szakértelmének köszönhetően. A hazai tömegközlekedési járműpark megújítása egyre égetőbb kérdés. Remélem, hogy az autóbuszállomány megújulásából a NABI, mint hazai gyártó és munkaadó - kiveheti majd a részét.” – mondta el Baranyai Ferenc, a NABI Kft. ügyvezető igazgatója.

A NABI-ról

A NABI a világ egyik vezető tömegközlekedési busz gyártója. Az 1992-ben alapított vállalat gyökerei a
hetvenes évekig nyúlnak vissza. A NABI Magyarországon belül Kaposváron és Budapesten működtet
busz karosszéria-gyártó és összeszerelő üzemeket. A NABI terméke a világon egyedülálló, SCRIMP
technológiával készülő könnyűszerkezetes autóbusz, a CompoBus. A NABI buszai a hagyományos
dízel erőforrás mellett a környezetbarát gázüzemű (CNG, LNG) motorokkal, valamint hibrid
meghajtással egyaránt elérhetőek.

További információ:

Kovács-Gajdács János
Sajtószóvivő
e-mail: janos.kovacs@oneonone.hu
Tel.: +36-70-316-42-38

NABI Sirius elővárosi autóbusz - sajtóközlemény





A NABI Sirius Miskolcon is sikert aratott


Miskolc, 2011. június 29.–  A miskolci utasok több mint 82%-a látná szívesen a NABI hazai és európai piacokra tervezett autóbuszát a városi tömegközlekedés állandó szereplőjeként – derült ki a Miskolc Városi Közlekedési Zrt nem reprezentatív felméréséből. A NABI Sirius június 15 és 22 között „vendégszerepelt” a megyeszékhelyen, ahol nem csupán az utasok, de a sofőrök tetszését is sikerült elnyernie. A közönség a jármű izgalmas formája, megjelenése mellett rendkívül csendes haladását, gazdag felszereltségét, és a beépített anyagok minőségét dicsérte az egyhetes tesztidőszak során.

Az ország több nagyvárosát érintő teszt-sorozattal egy időben a NABI már a fejlesztés végső fázisában jár a típuscsalád elővárosi, helyközi és regionális közlekedési vonalakra szánt következő tagjával, amely a tervek szerint júliusban bemutatkozik a nagyközönség előtt.


A NABI-ról


A NABI a világ egyik vezető tömegközlekedési autóbusz gyártója. Az 1992-ben alapított vállalat gyökerei a hetvenes évekig nyúlnak vissza. A NABI Magyarországon Kaposváron és Budapesten rendelkezik busz karosszéria gyártó és összeszerelő üzemekkel. A cég gyártja a világon egyedülálló, SCRIMP technológiával készülő könnyűszerkezetes autóbuszát a CompoBus-t. A NABI buszai a hagyományos dízel erőforrás mellett a környezetbarát gázüzemű (CNG, LNG) motorokkal, valamint hibrid meghajtással egyaránt elérhetőek. A NABI fennállása óta több mint 7000 autóbuszt gyártott és szállított le javarészt az Egyesült Államok piacaira.


További információ:

Héjj Demeter
Marketing és értékesítési vezető
e-mail: hejj.demeter@nabi.hu
Tel.: +36-30-998-72-52



A miskolci utasok is kipróbálhatják a NABI Sirius autóbuszt


Miskolc, 2011. június 14.–  Tovább folytatja országos bemutatkozó körútját a NABI Sirius, melyet a cég a magyar és az európai piacokra tervezett. A magyar jármű a Miskolci Közlekedési Zrt.-nél városi közlekedésben teljesít szolgálatot június 15 és június 23 között. Az országos teszt-sorozattal egy időben a NABI már a fejlesztés végső fázisában jár a típuscsalád elővárosi, helyközi és regionális közlekedési vonalakra szánt következő tagjával, amely hamarosan bemutatkozik a nagyközönség előtt.


A NABI-ról

A NABI a világ egyik vezető tömegközlekedési autóbusz gyártója. Az 1992-ben alapított vállalat gyökerei a hetvenes évekig nyúlnak vissza. A NABI Magyarországon Kaposváron és Budapesten rendelkezik busz karosszéria gyártó és összeszerelő üzemekkel. A cég gyártja a világon egyedülálló, SCRIMP technológiával készülő könnyűszerkezetes autóbuszát a CompoBus-t. A NABI buszai a hagyományos dízel erőforrás mellett a környezetbarát gázüzemű (CNG, LNG) motorokkal, valamint hibrid meghajtással egyaránt elérhetőek. A NABI fennállása óta több mint 7000 autóbuszt gyártott és szállított le javarészt az Egyesült Államok piacaira.


További információ:

Héjj Demeter
Marketing és értékesítési vezető
e-mail: hejj.demeter@nabi.hu
Tel.: +36-30-998-72-52




Hazánk óriási potenciállal bír a biogáz alapú tömegközlekedés kialakítása terén
A magyar piacra is gyártana tiszta gázbuszokat a NABI


Budapest, 2011.május 25.
– Biogáz formájában óriási ingyenes üzemanyagforrások rejlenek a fővárosi és környékbeli hulladék feldolgozókban – egyelőre sajnos kiaknázatlanul. A környezetbarát gáz és biogáz üzemanyag használata az európai nagyvárosok tömegközlekedésében gyors térhódításba kezdett, hazánkban a számtalan lehetőség ellenére egyelőre csupán koncepcionális szinten foglalkoznak a gázhajtás közösségi közlekedésbe történő integrálásával. A rendelkezésre álló hajtóanyag mellett a mérnöki tudás és technológia is készen áll, a NABI autóbuszgyár a hazai piacon is kamatoztathatná egyedülálló tapasztalatait a gázhajtású autóbuszok tekintetében. 


Óriási hazai lehetőségek

Budapest és térségének jelentős méretű biogáz forrása áll kihasználatlanul. Egy év alatt a közlekedésbe vonható metántartalom ebből mintegy 8 millió Nm3, amely több mint 7 millió liter gázolaj felhasználásának elkerülését, megközelítőleg 180 autóbusz meghajtását (13 millió buszkilométer megtételét) jelentheti. Ez a megújuló energiaforrás az ország teljes közlekedési célú energiafelhasználásának az 1,3 százalékát adhatja, amely markáns előrelépést hozhatna az EU által 2020-ra kitűzött megújuló energiafelhasználás célértékeinek elérésében. Az áttéréssel amellett, hogy 15,5 ezer tonna CO2 emisszió csökkentése válna lehetővé, a szmog riadóknak is búcsút inthetnénk. A BKV mostani viszonyai között ez együtt járna 1100 tonna NOx kibocsátás 50 tonnára zsugorításával és 80 tonna szilárdrészecske kibocsátás teljes elkerülésével, melynek társadalmi haszna Budapesten szinte felbecsülhetetlen.
Európában már hódít

A gáz, mint hajtóanyag használata a közlekedésben külföldön jóval népszerűbb, mint hazánkban. Mára nem csak a tengerentúlon, hanem az élen járó Svédország után Görögországban és Spanyolországban is egyre nő a gázüzemű eszközök száma a tömegközlekedésben. „A Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület kiemelt célja a gáz, mint üzemanyag népszerűsítése a hazai piacon és reméljük, mielőbb sikereket érünk el – mondta el a téma kapcsán Domanovszky Henrik, az Egyesület elnöke.” Hozzátette: A régióban egyértelműen a NABI az az autóbuszgyár, mely a népszerűsítést követően a megnövekedett igényeket kiszolgálhatná a tömegközlekedében, elsősorban a hazai piacon. A szakember kiváló lehetőségként értékeli, hogy a környezetbarát üzemanyag esetében a szükséglet és annak kielégítése az ország határain belül kivitelezhető.


Évtizedes gyártói tapasztalatok

Magyarországon egyelőre csak Szegeden alkalmaznak földgázhajtású buszokat a tömegközlekedésben, de úgy tűnik, az igény megvan az alternatív hajtás alkalmazására.  Hazánkban a NABI jelenleg is gyárt gázüzemű autóbuszokat. A cég eddig összesen 3491 db gázhajtású autóbuszt gyártott az elmúlt közel másfél évtizedben (az összes leszállított NABI autóbusz 43,5%-a), melyek az Egyesült Államok városaiban teljesítenek szolgálatot.
 
„A NABI kifejezetten sikeres a környezetbarát gázüzemű buszok piacán, évek óta szállítunk ilyen járműveket többek között Los Angeles városának. Mérnökeink évtizedes tapasztalatok birtokában a legmodernebb megoldások alkalmazásában is jártasak, így cégünk felkészült és tapasztalt mérnökgárdával áll akár a hazai gázüzemű autóbuszgyártás kihívásai elé. Bízunk benne, hogy az Európában is egyre népszerűbb gázhajtás rövid időn belül elfoglalja méltó helyét a regionális buszpiacon is” – emelte ki Baranyai Ferenc, a NABI Kft ügyvezetője.


A NABI-ról

A NABI a világ egyik vezető tömegközlekedési autóbusz gyártója. Az 1992-ben alapított vállalat gyökerei a hetvenes évekig nyúlnak vissza. A NABI Magyarországon belül Kaposváron és Budapesten működtet busz karosszéria gyártó és összeszerelő üzemeket. A cég sorozatban gyártja a világon egyedülálló, SCRIMP technológiával készülő könnyűszerkezetes autóbuszát a CompoBus-t. A NABI buszai a hagyományos dízel erőforrás mellett a környezetbarát gázüzemű (CNG, LNG) motorokkal, valamint hibrid meghajtással egyaránt elérhetőek. A cég jelenleg mintegy négyszáz főnek ad munkát hazánkban.

További információ:

Kovács János
Sajtókapcsolat
e-mail: janos.kovacs@oneonone.hu
Tel.: +36-70-316-42-38

 letölthető változat



50 milliós befektetéssel fejleszt hazánkban a NABI
Új vállalatirányítási rendszert vezet be az autóbuszgyártó


Budapest, 2011. április 26.– 2011 őszétől új, a régióban kiemelkedően fejlett vállalatirányítási rendszerrel dolgozik a NABI autóbuszgyár. Október 1-től a szükséges oktatásokat és átszervezéseket követően egy olyan szélesebb funkcionalitású vállalatirányítási rendszert vesz használatba a cég, amely a teljes vertikumú magyar piacra történő gyártást is széleskörűen és költséghatékonyan tudja támogatni. A NABI jelenleg Baan 4 integrált vállalatirányítási rendszerrel dolgozik, az átállást követően az egyik legmodernebb INFOR ERP Ln megoldás támogatja a termelés körül zajló anyagi folyamatokat. A beruházás értéke megközelíti az 50 millió forintot.


Az ERP rendszerek és a Baan

A Nabi 1999 óta használ integrált vállalatirányítási rendszert. A korszerű és hatékony vállalati működés mára elképzelhetetlen jól működő ERP rendszer nélkül. Az ERP rendszer feladata összefogni és összehangolni a vállalat folyamatait, biztosítani, hogy minden adat csak egyszer legyen rögzítve, illetve hogy minden anyag tervezhetően időben érkezzen be. A rendszer által rögzített adatok alapján lehet pontos költségelemzéseket készíteni és vezetői döntéseket támogató információkat kinyerni.  A rendszer lehetővé teszi a készletszintek optimalizálását, ill. a gyártott termékek költségelemeinek pontos ismeretét, így állandó költség és hatékonyság kontroll mellett működik a vállalat. Az INFOR ERP Ln szoftver a korábban alkalmazott Baan 4 rendszer új gerenrációs változata, melyet az INFOR Global Solution vállalat - a világ harmadik legnagyobb vállalatirányítási szoftver fejlesztője - 2006 óta fejleszt tovább stratégiai termékként. A régióban, a buszgyártó vállalatok közül kizárólag a NABI használ Baan-t és vezeti be elsőként ágazat specifikus tevékenységére az új INFOR ERP Ln rendszert.


Együttműködés az S&T Consulting Hungary-vel

Az INFOR ERP Ln rendszer bevezetése a NABI Gyártó és Kereskedelmi Kft. és az S&T Consulting Hungary Kft. 1995. óta fennálló, hosszú távon hatékony, több területre - mérnöki tervezés, termék életciklus követés, vállalatirányítás - kiterjedő együttműködésének köszönhető. A rendszer bevezetése számos üzleti előnnyel jár a NABI számára, ilyenek a hatékony munkafolyamat kezelés a gyártás és a logisztika területén, webes kezelőfelület workflow támogatással, egységes projektkezelés és dokumentum menedzsment, pontosabb készletkövetés vonalkód támogatással. Emellett a NABI-nak lehetősége van az S&T által fejlesztett ERPLM integrációs megoldás bevesztésére is, mely a NABI jelenlegi Windchill – S&T által szállított - termékfejlesztés automatizálási PLM szoftvere és az új ERP rendszer között a tervezési, konstrukciós és gyártástechnológiai adatok folyamatos szinkronizálását biztosítja.

Az Infor ERP Ln világviszonylatban is vezető megoldás a diszkrét, projekt alapú gyártás megoldások között, amely egyedi iparági megoldást is tartalmaz az Automotive gyártás igényeinek teljes körű kiszolgálására.

A NABI fennállása óta több milliárd forintot fordított hazánkban kutatásra és fejlesztésre. Az új irányítási rendszer bevezetése is azt igazolja, hogy a cég továbbra is invesztálni kíván a jövőbe és olyan megoldásokat alkalmazni, melyek tökéletesen kielégítik a piaci igényeket.


A NABI-ról

A NABI a világ egyik vezető tömegközlekedési autóbusz gyártója. Az 1992-ben alapított vállalat gyökerei a hetvenes évekig nyúlnak vissza. A NABI Magyarországon belül Kaposváron és Budapesten működtet busz karosszéria gyártó és összeszerelő üzemeket. A cég sorozatban gyártja a világon egyedülálló, SCRIMP technológiával készülő könnyűszerkezetes autóbuszát a CompoBus-t. A NABI buszai a hagyományos dízel erőforrás mellett a környezetbarát gázüzemű (CNG, LNG) motorokkal, valamint hibrid meghajtással egyaránt elérhetőek. A cég jelenleg mintegy négyszáz főnek ad munkát hazánkban.


További információ:

Kovács János
Sajtókapcsolat
e-mail:janos.kovacs@oneonone.hu
Tel.: +36-70-316-42-38
 


Budapesten is sikert aratott a NABI Sirius városi autóbusz


Budapest, 2011. február 23.
–  Az elmúlt két hét során a fővárosi utazóközönség nagy örömére a BKV tesztelte a NABI Sirius városi autóbuszát, melyet a cég a magyar és az európai piacokra tervezett. Az új magyar jármű előbb az 5-ös autóbusz vonalán, majd a 178-as járat viszonylatában teljesített szolgálatot. Az utasok visszajelzései alapján a Sirius a fővárosban is hamar kedvenc lett. A tesztidőszak alatt közel hatszázötvenen csatlakoztak a „mosolygós autóbusz” Facebook oldalához, sőt, a BKV tesztüzem kapcsán szervezett „Legyen ön is NABI-paparazzi” című játékában több mint 300 fotóval vettek részt.


A pécsi utasok után a fővárosi közönséget is meghódította a “legvidámabb autóbusz”. A pécsi utazóközönség által legjobbnak választott NABI Sirius a budapesti közlekedők és buszrajongók körében is hamar népszerű lett. A Sirius vidám, formabontó dizájnja az Egyesült Államokban már bizonyított, Los Angelesben és környékén több mint 1500 NABI autóbusz szolgál, amelyek a NABI budapesti és kaposvári üzemében készültek. A sikeres fővárosi tesztidőszakot követően az elkövetkező hetekben több vidéki nagyvárosban próbaüzemben találkozhatnak az utasok a NABI Sirius autóbusszal.

Tömegközlekedésre csábít a NABI BRT

A Los Angeles Metro közlekedési vállalat 2003-ban fejleszteni kívánta tömegközlekedési rendszerét. Az elővárosokkal együtt közel 18 millió lakosú város elővárosi vasúthoz hasonló, gyors, sok utast szállítani képest megoldást keresett, amely vonzó az utasok számára is, és átcsábítja az autósokat a közösségi közlekedésre. A NABI magyar tervezői a szokványos formavilágtól eltérő, lendületes formatervet álmodtak meg. A környezetbarát csuklós buszok a BRT (Bus Rapid Transport) rendszer részeként kerültek megtervezésre, Budapesten.

A NABI innovatív autóbuszgyártóként képes volt a rendszer többi elemét tervező cégekkel történő együttműködésre, és új megoldások bevezetésére. Ez az ügyfélközpontú, rugalmas hozzáállás teszi egyedivé a NABI-t a nemzetközi mezőnyben. A végeredmény az Egyesült Államok tömegközlekedésének egyik sikertörténete. Az első vonalak megnyitása után három héttel  az eredetileg tervezetthez képest 30%-al több utas utazott, majd két hónap alatt ez további 28%-al nőtt, azaz még az Egyesült Államok autóközpontú polgárait is sikerült eredményesen átcsábítani a közösségi közlekedésre.

A NABI Sirius tervezése során a magyar tervezők ezekre a tapasztalatokra és sikerekre alapoztak, azzal a céllal, hogy mindenki számára vonzó legyen a közösségi közlekedés.

A NABI-ról

A NABI (North American Bus Industries) a világ egyik vezető tömegközlekedési busz gyártója. Az 1992-ben alapított vállalat gyökerei a hetvenes évekig nyúlnak vissza. A NABI Magyarországon belül Kaposváron és Budapesten működtet busz karosszéria gyártó és összeszerelő üzemeket. A cég sorozatban gyártja a világon egyedülálló, SCRIMP technológiával készülő könnyűszerkezetes autóbuszát a CompoBus-t. A NABI buszai a hagyományos dízel erőforrás mellett a környezetbarát gázüzemű (CNG, LNG) motorokkal, valamint hibrid meghajtással egyaránt elérhetőek. A cég jelenleg mintegy négyszáz főnek ad munkát hazánkban.

További információ:

Héjj Demeter
Marketing és értékesítési vezető
e-mail: hejj.demeter@nabi.hu
Tel.: +36-30-998-72-52

Kovács János
Sajtókapcsolat
e-mail: janos.kovacs@oneonone.hu
Tel.: +36-70-316-42-38



A BKV teszteli a NABI Sirius városi autóbuszt


Budapest, 2011. január 31. –  Több sikeres vidéki tesztüzemet követően a fővárosi forgalomban is bemutatkozik a NABI Sirius városi autóbusza, melyet a cég a magyar és az európai piacra tervezett. Az új magyar jármű a BKV Zrt.-nél két hétig teljesít szolgálatot, előbb az 5-ös autóbusz vonalán (Pasaréti tér - Rákospalota, Kossuth utca), majd a 178-as járat viszonylatában (Naphegy tér - Stadionok, Ifjúság útja). A Sirius országos bemutatkozó körútjával párhuzamosan a vállalat a Kapos Volánnak fejleszti a típuscsalád elővárosi, helyközi és regionális közlekedési vonalakra szánt következő tagját is, amely 2011 nyarán mutatkozik be a nagyközönség előtt.


A NABI a budapesti tesztüzem kapcsán játékra invitálja az utasokat, autóbusz-rajongókat, „Legyen ön is NABI-paparazzi” címmel. A játékos kedvűeknek fényképfelvételen kell megörökíteniük a NABI Sirius autóbuszt a főváros útjain, majd a képet feltölteni a NABI facebook oldalára (facebook.com/nabihungary). A legjobb képek feltöltői exkluzív gyárlátogatáson vehetnek részt a NABI budapesti üzemében március elején.


A NABI-ról
A NABI (North American Bus Industries) a világ egyik vezető tömegközlekedési busz gyártója. Az 1992-ben alapított vállalat gyökerei a hetvenes évekig nyúlnak vissza. A NABI Magyarországon belül Kaposváron és Budapesten működtet busz karosszéria gyártó és összeszerelő üzemeket. A cég sorozatban gyártja a világon egyedülálló, SCRIMP technológiával készülő könnyűszerkezetes autóbuszát a CompoBus-t. A NABI buszai a hagyományos dízel erőforrás mellett a környezetbarát gázüzemű (CNG, LNG) motorokkal, valamint hibrid meghajtással egyaránt elérhetőek. A cég jelenleg mintegy négyszáz főnek ad munkát hazánkban.

További információ:

Héjj Demeter
Marketing és értékesítési vezető
e-mail: hejj.demeter@nabi.hu
Tel.: +36-30-998-72-52

Kovács János
Sajtókapcsolat
e-mail: janos.kovacs@oneonone.hu
Tel.: +36-70-316-42-38




A Kapos Volán Zrt. vásárolja meg az első NABI Sirius elővárosi-helyközi autóbuszt

A NABI Sirius típuscsalád második tagja az idén ősszel áll forgalomba


Kaposvár, 2011. január 24.
– A Kapos Volán Zrt. vásárolja meg a NABI Sirius autóbuszcsalád elővárosi-helyközi autóbusztípusának első példányát. A közlekedési társaság vezérigazgatója Gál Zoltán ünnepélyes keretek között írta alá a megrendelési és együttműködési szerződést, melynek köszönhetően a NABI Sirius az elővárosi tömegközlekedési szegmensben is bemutatkozik.  Az új autóbusz a NABI budapesti és kaposvári üzemében készül, és a tervek szerint ősszel már forgalomba áll a somogyi megyeszékhelyen és környékén.

A NABI a múlt év őszén mutatta be a magyar és európai piacokra fejlesztett és gyártott Sirius autóbuszcsaládjának első járművét, melyet Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. vásárolt meg, és az elmúlt hónapok során több hazai városban is próbaüzemben vett részt sikerrel. A magyarországi autóbuszpiac legformabontóbb és egyik legmodernebb autóbusztípusát, a Siriust a NABI közel 100 millió forintos befektetéssel 8 hónap alatt fejlesztette ki. A Sirius típuscsalád második tagjának fejlesztése és gyártása mintegy 5 hónapot vesz igénybe.

A NABI és a Kapos Volán kapcsolata a NABI kaposvári gyárának, 2000-ben zöldmezős beruházásként történő építéséig nyúlik vissza. A NABI akkor fejlesztett helyközi kivitelű autóbuszai a Kapos Volánnal együttműködésben készültek 2002-ben. A később más Volán társaságoknál is sikert arató NABI 700 SE típus első vásárlója a Kapos Volán volt.

A két cég viszonya az elmúlt években is kiváló volt, és kölcsönös előnyökkel szolgált. A tavalyi év folyamán NABI kifejlesztette és bemutatta új típuscsaládjának első tagját a NABI Sirius városi autóbuszt. A NABI szándéka a típuscsalád folyamatos bővítése, moduláris alapokon. Az új autóbusz helyközi kivitelének elkészítésében természetes módon merül fel a Kapos Volán részvétele, a cégnél rendelkezésre álló forgalmi, műszaki tapasztalatok felhasználása.

„Magyarországon a közforgalmú autóbuszok (közel 9000 jármű) több mint 60%-a helyközi viszonylatokban teljesít szolgálatot. A NABI új autóbuszával tehát a hazai piac legmarkánsabb szegmensébe lép be. Emellett a cég a terveinek megfelelően tovább folytatja portfólió fejlesztését, hogy a közeljövőben CNG, LNG meghajtású gázbusz és csuklós autóbusztípusokkal is kiegészítse a Sirius család járműpalett